Gyors itthoni kitekintés után utaztunk is vissza a Távol-keletre, mégpedig a felkelő nap országába, Japánba. Izgalmas konyha és alapanyagok párosítva a részemről eddig nem alkalmazott pulykával … kapufa! A helyzetet sikerült menteni, de ehhez ismét egy újabb kiegészítés kellett a MeatChallenge szabálykönyvébe.

Felkészülés

Szerda – péntek

Pulyka hússal eddig még nem dolgoztam, de feltételeztem nem lehet nehezebb, mint azok, amikkel eddig már találkoztam a MeatChallenge-ben. Nagyobb madár, tehát kicsit tovább kell puhítani a húst. Ennyi. A japán konyha sem rémített meg, mert az elmúlt hetekben már bebarangoltuk Ázsia egyes részeit. Viszont a kettő párosítása már igen. Nem nagyon emlékszem, hogy a keleti konyhában készítenének pulykát. Csirkét, békát igen, de pulykát nem. Néhány órányi internetes keresgélés után be is igazolódott a félelmem: a japánok nem esznek pulykát. A fórumok is ezt igazolták vissza, ahol többnyire japánban élő amerikaiak kértek segítséget a hálaadási pulyka beszerzésében, de nekik is csak pár boltot és webáruházat tudtak javasolni Tokióban (38 milliós város!). Az, hogy tradicionális japán pulyka (combos) ételt készítsek 99,9999%-ban lehetetlen volt. Ekkor kellett életbe léptetnem a MeatChallenge “lehetetlen” klauzuláját, amit arra találtam ki, ha egy nemzet semmilyen formában nem használja vagy nem használhatja a kiválasztott húst. A klauzula alapján ebben az esetben a kiválasztott húshoz nagyon hasonló állat húsából készülő ételt is elkészíthetek. A hasonló állat természetesen a csirke lett. Ennyi könnyítéssel már valamivel egyszerűbben ment a recept keresés.

Merry KFC Christmas. Az, hogy mi számít tradicionális ételnek egy nemzetnél és mi nem, az relatív. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy karácsonykor japán családok millióinak asztalára kerül kentucky sült csirke, azaz a KFC. De hogyan alakulhatott ki egy ilyen furcsa hagyomány?  A KFC legenda szerint az egész egy marketing kampányból indult, ami az első japán KFC étterem menedzserének, Takeshi Okawara fejéből pattant ki. Az ötletének az volt az alapja, hogy a japánban tartózkodó külföldiek (főleg amerikaiak) hiányolták a hagyományos pulykát a karácsonyi asztalról. Azt gondolta, hogy az általuk árult sült csirke megfelelő helyettesítője lehet a karácsonyi pulykának, ezért 1974-ben meghirdette a Kurisumasu ni wa Kentakkii-t, vagyis a Kentucky-t karácsonyra kampányt. Mivel a karácsony nem volt egy tradicionális ünnep Japánban, nem voltak kialakult szokások, ezért az emberek könnyen magukévá tették a KFC szlogent. A KFC karácsonyi party „doboz” pillanatok alatt hihetetlen népszerűségre tett szert az egész országban és így vált a karácsonyi KFC fogyasztás egy nemzeti hagyománnyá. (forrás: bbc)

A recept keresés hamar eredményt hozott, mégpedig az Oyakodon-t (親子丼の作り方). Az oyakodon egy tojásos-csirkés-rizses étel, ami egyszerre tűnt könnyűnek és finomnak. Átfutottam néhány receptet és videót, felmértem az alapanyag szükségletet (szója szószon kívül minden…) és rájöttem, hogy a héten nem lesz időm elmenni vásárolni.  Pedig az ételhez kellettek olyan hozzávalók, ami nem kapható minden boltban...sőt! Először is az egész ételnek a lelke, mint minden japán ételnek, a dashi alaplé volt. Szinte mindenhez használják. A dashi pedig 2 dologból készül: kombu moszat + tonhalpehely (katsuobushi). Sokat jártam már szuper-/hipermarketekbe és nem emlékszem arra, hogy a babérlevél helyett véletlenül ezt vettem volna le. Sajnos ezért tűnt kritikusnak, hogy a héten a szabadidőmnek (lehangolóan sűrű hétköznapok és hétvégi családi esemény) és a bolt nyitvatartási idejének nem volt közös metszete. Segítségül kellett hívnom korábbi vendég értékelőmet, hogy szerezze be nekem a japán specifikus alapanyagokat (mirin, kombu moszat, tonhalpehely). Gondos leírásnak (képi + szöveges) hála nem vett el sok időt az életéből, cserébe pedig ehetett egy finom japán ételt (spoiler).

Bájos segítőm pedig besegített a hús megvásárlásába, így tehát a teljes eheti bevásárlást kiszerveztem! :-) A történet további része bájos segítőm elmondásai alapján: A pulyka egy nagy testű állat, ami a comb megvásárlásakor derült ki igazán. Történt ugyanis, hogy bájos segítőm a csirke/kacsa rutinja alapján venni szeretett volna 2 nagyobb combot, hogy az majd elegendő lesz 2-3 főnek. A hentes kicsit hitetlenkedve fogadta a kérést és javasolta, először nézzen meg egyet, hátha az is elegendő lesz. A szkepticizmus hamar eltűnt bájos segítőm arcáról, amikor az 1 darab pulyka comb 1,4 kg-mal (!) mérlegelt. “WOW, elég lesz köszönöm…” - summázta.   

Vasárnap

Nem is tudom máshogy kezdeni a szombat/vasárnapi részt, minthogy el kellett még ugranom valamiért a boltba. Nem hazudtolom meg önmagam, így történt ez most is. Amíg főtt a dashi, elugrottam hagymát venni a közeli boltba. (személyes megjegyzés: utálom azt a boltot)

Elkészítés

Hozzávalók (6 fő)

• 1,2 kg pulykacomb (= 1 db comb)
• 6 dcl dashi alaplé
• 2 dcl mirin (~13 evőkankanál)
• 3 dcl szójaszósz (~20 evőkanál)
• 2,5 teáskanál cukor
• 3 db vöröshagyma
• 6 db tojás
• Petrezselyem (friss a legjobb, de nekem csak szárított volt)

Elkészítés

1. Első lépésként (ami igazából a 0.) elkészítettem a dashi alaplevet. Dashi készítésről rengeteg videó található az interneten, az enyémet ez alapján készítettem el. Kb 1,5 liter vízben 40 percig  áztattam a kombu leveleket (ideális 6-12 óra), majd magas hőmérsékleten forrásig melegítettem. Mielőtt éppen felforrt volna a víz, kivettem a kombu leveleket és visszavettem a hőmérsékletet annyira, hogy gyöngyözzön. Beletettem a tonhalpelyhet és 15-20 percig nagyon alacsony hőmérsékleten főztem. Nem kevertem meg nehogy összetörjenek a pelyhek. Mikor az összes pehely leült a fazék aljára fogtam egy szűrőt és lazább szövésű konyharuhát, egymásba tettem őket és átszűrtem rajta a dashi-t.
   
   
2. A pulykacombot megtisztítottam, lefejtettem róla a húst és felkockáztam (+ kicsit megsóztam).
   
   
3. A dashi-t, a szójaszószt, a mirint és a cukrot egy nagy lábosban összekevertem, hozzáadtam a húst és a felcsíkozott hagymát és lefedve kb 1,5 órán keresztül főztem. Fél óra elteltével hozzáadtam a petrezselymet is.
   
   
4. Mikor a hús megpuhult, közepesen felvertem a tojásokat (értsd: lazábban mintha tojás rántottát csináltam volna) és egy lapos fakanál segítségével szétterítettem a lábosban a tojást. Lefedve további 10 perc alatt készre főztem az ételt.
   
   
5. A rizst már menet közben felraktam főni, úgy időzítve, hogy lehetőség szerint egyszerre készüljön el a kettő.
   
   
6. Az oyakodon egy mélytányérban nyerte el végső formáját. A rizs tetejére ráhelyeztem egy merőkanál húst és rácsurgattam a lábosban lévő léből egy keveset (a rizs nagyszerűen magába szívja a finom szaftot). A közepébe villával kis lyukat formáltam és beletettem egy tojás sárgáját.       

Összegzés (9/10)

Kicsit furcsának tartottam a tonhalízű pulykahúst, de maga a hús megpuhult és az ízvilág is összeállt (gondolom). A végeredmény kifejezettem ízlett és most végre az időzítéssel sem volt probléma. Visszanézve a recept videót és az elkészült ételt, talán nem sötét szója szószt kellett volna használnom, hanem világosat.

Ami felkerül a kívánságlistámra, az a sushi majdnem minden “formája”.

Az eheti kihívásban a felkészülés és “beszerzés” nettó 4 órát, az étel elkészítése kb. 3 órát vett igénybe (dashi 1 óra, oyakodon 2 óra). Az összköltség 6.370 Ft (kb. 5.170 Ft alapanyag + 1.200 Ft hús).

Értékelés:

Bájos segítőm: Az Oyakodon-ban nem találtam hibát, de nem is volt annyira különleges, mint a korábbi ázsiai ételek. 9/10 pont

Vendég értékelő (Sakó): Eddig teljesen ismeretlen kombinációt kóstolhattunk ezen a hétvégén. Pulyka és japán ízek találkoztak. A hús gyönyörű színűre sült, omlós volt, kissé édeskés. A nem megszokott ízek kellemes csalodást okoztak. Ezen a héten is finomat ettünk. :) 8,5/10